Tavasz kórus

A Tavasz Kórus várja az énekelni szerető hölgyek jelentkezését!

tavasz tag cover2.2

Bemutatkozik a Tavasz Kórus Alapítvány

 

Kedves Civil Társaink és Leendő Koncertlátogatók!

Szeretettel köszönti Önöket/Benneteket az 53 éves Tavasz Nőikar!

Programjainkról, a kórus történetéről honlapunkon  http://tavasznoikar.hu  találtok naprakész információt.

Kórusunk az elmúlt öt évtizedben aktív szerepet vállalt és vállal jelenleg is a kerület kulturális életében.  Ebben az évadban – szeptembertől – két koncertet szerveztünk az újpalotai Boldog Salkaházi Sára Templomban, részt vettünk a Csokonai Művelődési Központ 60. évfordulós ünnepségén.

salkaházi 1 másolata

A kórus, mint művészeti csoport rendkívül sok segítséget, támogatást kapott és kap folyamatosan a Csokonaitól, az 1992-ben létrehozott alapítványunk pedig szintén részt vállal a működésünk finanszírozásában.

Ugyanakkor a Dokumentumtárban nemrégiben a kerület civil szervezetei részére tartott összejövetelen a szervezetek megannyi problémájával kellett szembenéznünk. Finanszírozási problémák, helyiség gondok… Igazán tanulságos volt látni – és kicsit restelkedünk is ezért -, hogy a mi problémáink, bajaink eltörpülnek sok civil szervezet problémái mellett.

Meg kell becsülnünk ezt a „kegyelmi állapotot”…

 Ezért elhatároztuk, hogy hagyományos adventi koncertünket – afféle társadalmi szerepvállalásként – ezentúl minden évben összekötjük egy jótékonysági adománygyűjtő akcióval.  Ezt az összegyűlt pénzadományt minden karácsony előtt egy – a kerületben élő – többgyermekes rászoruló családnak ajánljuk fel.

Nagy izgalommal várjuk ezt az eseményt, bízunk benne, hogy egy komolyabb összeget sikerül összegyűjtenünk, hogy szebbé tegyük egy család – HÉT!!! gyermek – karácsonyát.

Várunk tehát Benneteket is!

 2014. december 7. vasárnap 19.00

Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Templom

1156 Budapest XV. kerület Pattogós u. 1.

Tavasz_advent

a nagyításhoz kattints a képre!